Marharépa

Az elmúlt napokban véget ért a magyar uniós elnökség, Magyarország átadta az elnöki posztot Lengyelországnak. Átadtuk, hiszen 2011 első fele véget ért, letelt az időnk Nos, akárhogyan is nézzük, eléggé egyedi félévet hagytunk magunk után. És nemcsak uniós elnöki szinten. Alább megpróbálok beszélni ezen félév különös elemeiről, a teljesség igénye nélkül, csak párat kiemelve, hiszen egy blogposzt sem tarthat örökké. Márpedig ha a (cenzúrázva)-nak nem fog tetszeni, akkor (cenzúrázva).

Érdekes, szórakoztató, eseménydús, sőt, némely esetekben igencsak megrázó félévet éltünk meg. Kezdésnek meghallgathattuk vagy elolvashattuk Schmitt Pál évnyitó beszédét, sőt, a szerencsésebbek(?) még meg is nézhették. (Valahol nekem is megvan a szöveg, és bátran állíthatom, hogy színvonalában méltó párja lehet az évértékelő beszédének...) Új alkotmányunk alaptörvényünk lett, még új alkotmánybírókat is kaptunk, életbe lépett a médiatörvény, átneveztük a fél országot, végül pedig felavattuk Reagan szobrát (ha már Rooseveltet lecseréltük a Hídemberre, akkor legyen helyette egy másik amerikai, nem?).

Persze voltak tüntetések is, nem is kevés. Tüntettünk az alkotmányunkért, a korkedvezményes nyugdíjak megvonása ellen, meg egy csomó más mindenért. Szinte nem volt olyan hónap, amikor ne haragított volna magára a kormány két-három szervezetet, érdekképviseletet, egyesületet. Csak a fővárosi vezetés képes volt már azzal is megosztani a fél országot, hogy átnevezzék-e a Moszkva teret, vagy hagyják úgy, ahogy van. Persze aki azt hiszi, hogy ez az országon belül marad, az téved... Akár elhiszik, akár nem, még az orosz állami tévében is evvel foglalkoztak egy tízperces műsor keretében, a Putyin-interjút megelőzve! És akkor ez még csak csepp volt a tengerben...

Nagy vihart kavart a korkedvezményes nyugdíjak megvonása is, ami ekkor még csak a rendvédelmi dolgozókat érintette. Ám a tüntetések megvalósítása nem volt sosem egyszerű. A Kossuth téren egy ideig még tüntetni sem lehetett egy fotókiállítás miatt, bár ekkor még valami másért akartunk tüntetni. Aztán összejött a tüntetés, több is, és nemcsak a Parlament előtt. A további tüntetéseket megelőzendő a kormány a következő tüntetés napjára tűzte ki a tárgyalásokat, majd amikor a szakszervezetek lemondták a tüntetést, egyszerűen elhalasztották a tárgyalást. Ez persze nem riasztotta vissza a szervezőket az újabb tüntetések megszervezésétől, és végül sikerült is nekik szervezni újabbakat. És ha a kormány tényleg beígéri a bányászoknak és a vegyészeknek is a korkedvezmény elvételét (márpedig igencsak úgy tűnik), akkor a tüntetők létszáma ezek után csak emelkedni fog. És a fülkeforradalom országa rövidesen a bohócforradalom országává válik...

Itt volt az alkotmány is. Történelmünk ezen tragikomikus részéhez nem kevés sorral ellátott fejezetet írtunk az utóbbi fél évben. Nekiálltunk egy teljesen új alkotmány elkészítéséhez, amit ráadásul alaptörvénynek próbáltunk elnevezni. Sok huzavona, bizottsági ülés, törvényjavaslatok, kiküldött és vissza nem küldött kérdőív és egyéb dolog után végre megszületett ez a valami, amit minden állami szerv elismert. Mi, egyszerű emberek, sokan nem értjük, miért kellett lecserélni a régit, de úgy tűnik, ők, akiket megválasztottunk, bizonyára jobban értenek ehhez. Persze nem értésünket nem hagytuk szó nélkül: tüntettünk is, nem egyszer, nem kétszer a változtatás ellen. Hiába. Mi már csak azt kérhetjük Tarlós úrtól: kérjük, neveztesse át az Alkotmány utcát Alaptörvény utcára. És nemcsak Pesten, hanem pl. Balatonbogláron is...

És lett egy szép, egészséges, jól fejlett médiatörvényünk is. A törvény, melynek egy része indokolt, más része nem. Asszem sejthetik, melyik a nagyobb része neki, és melyik a kisebb. Viták, tüntetések, egyéb szócsaták és egy erősen vitatható szavazás körében született meg ez is. Természetesen drága tizenkét csillagos Uniónk is kíváncsi lett arra, mi is folyik itt valójában, el is küldtük neki. Vagy nem. Ugyanis valahogy kimaradtak kemény oldalak az angol fordításból, amely állítólag szívességi munka volt. Nem csoda, hogy az EU illetékesei betüskésedtek, és a problémát végül azzal zárták le, hogy az elnökség idején senkit nem büntethetnek meg a médiatörvény megsértéséért. Akkor itt az ideje, hogy bejelentsem: VÉGE VAN! Az uniós elnökség címét átadtuk, a Népszavát pedig egy online kommentért meg is büntették.

Végezetül pedig félre a törvényekkel: itt az ideje, hogy mindannyiunk kedvenc politikusáról, a zemberek zemberéről szóljak néhány szót. Ő volt az, aki ezt az első félévet és kis országunkat a politikusok közül igazán színessé, és a tragédiák mellett komikussá, viccessé tette. Kiválóan képviselte országunkat külföldön is, itthon pedig felkarolta édes anyanyelvünket. Nyelvújító munkássága már évnyitó beszédét olvasva is sokaknak feltűnt, és egyre több munkát fektetett bele. Járta az országot, emlékezetes és rendkívül tartalmas beszédeket mondott, és művelte a magyar nyelvet, mégpedig igen keményen. Egy rövid állomási kitérő után pedig mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő a magyar nyelv elkötelezett védelmezőjeként és megújítójaként kíván fellépni a jövőben. Bajban van a magyar nyelv - mondta, persze elegánsan kihagyta, hogy miatta került bajba. Nos, hajrá, Állam Állomásfőnök Úr, én csak támogatni tudom Önt!

Nos, ennyi fért bele ebbe a rövidebb posztba. Persze ha igény lenne rá, akkor még talán írnék bele a Magyar Köztársaság Magyarország 2011. évi kalandjaiból, csak eddig még úgy tűnik, hogy senki sem olvassa ezt.

Ui: üzenem a (cenzúrázva)-nak: (cenzúrázva)